Értekezés a Szent Szűz igazi tiszteletéről - A. A MÁRIA-TISZTELET ALAPIGAZSÁGAI

• 
• 

 

II. «A MÁRIA-TISZTELET MIBENLÉTE»

[A. A MÁRIA-TISZTELET ALAPIGAZSÁGAI]

60. Miután eddig a Mária-tisztelet szükségességéről beszéltem, most ennek az ájtatosságnak a mibenlétéről kell szólnom. Ezt Isten segedelmével megteszem, miután kifejtek néhány alapigazságot, amelyek megvilágítják ezt a nagy és értékes ájtatosságot, amelyet fel akarok tárni.          

[«Jézus Krisztus valamennyi ájtatosságunk végső célja»]

61. Első igazság. – Jézus Krisztusnak, a mi Megváltónknak, az igaz Istennek és igaz embernek kell valamennyi ájtatosságunk végső céljának lennie, máskülönben azok hamisak és hazugak lennének. Jézus Krisztus az alfa és az ómega, minden dolog kezdete és vége. Amint az Apostol mondja, mi csak azon fáradozunk, hogy minden embert tökéletessé tegyünk Jézus Krisztusban, mert egyedül benne lakik az istenség egész teljessége, és a kegyelem, erény és tökéletesség minden teljessége; mert egyedül benne áldattunk meg minden áldással; mert Ő a mi egyetlen Tanítónk, akinek tanítania kell bennünket, egyetlen Urunk, akitől függenünk kell, a mi egyetlen Fejünk, mellyel egyesülnünk kell, egyetlen példaképünk, akihez hasonlóvá kell válnunk, egyetlen orvosunk, aki meg fog bennünket gyógyítani, egyetlen pásztorunk, aki táplálni fog bennünket, egyetlen utunk, amelynek vezetnie kell bennünket, a mi egyetlen igazságunk, akiben hinnünk kell, a mi egyetlen életünk, amelynek éltetnie kell bennünket, és mindenben egyetlen mindenünk, amelynek elegendőnek kell lennie számunkra.  Jézus nevén kívül nem adatott más név az ég alatt, amely által üdvözülhetünk. Üdvösségünknek, tökéletességünknek és dicsőségünknek Isten nem adott más alapot, mint Jézus Krisztust. Minden épület, amely nem szilárd kőn nyugszik, futóhomokra épül, és előbb-utóbb elkerülhetetlenül összeomlik. Minden hívő, aki nem egyesült Jézussal, mint a szőlővessző a tőkével, leesik, elszárad, és csak arra való, hogy tűzre vessék. Ha Jézus Krisztusban élünk és Jézus Krisztus bennünk, nincs semmi félnivalónk az ítélettől. Sem az ég angyalai, sem az emberek a földön, sem a pokol ördögei, sem bármely más teremtmény nem árthat nekünk, mert nem választhat el Isten szeretetétől, amely Jézus Krisztusban van. Jézus Krisztus által, Jézus Krisztussal és Jézus Krisztusban mindenre képesek vagyunk: a Szentlélekkel egységben minden tiszteletet és dicsőséget megadhatunk az Atyának, mi magunk pedig tökéletessé válhatunk, és felebarátunk számára az örök élet illata lehetünk.

62. Ha tehát meghonosítjuk a Szent Szűz igazi tiszteletét, ez csak azért történik, hogy még tökéletesebben előmozdítsuk Jézus Krisztus tiszteletét; csak azért történik, hogy könnyű és biztos eszközt nyújtsunk Jézus Krisztus megtalálására. Ha a Szűz Mária-tisztelet eltávolítana Jézus Krisztustól, el kellene vetnünk, mint ördögi ámítást. Erre az ájtatosságra azonban, amint már megmutattam, és amiről a későbbiekben is szólok, csak azért van szükségünk, hogy Jézus Krisztust tökéletesen megtaláljuk, gyengéden szeressük és hűségesen szolgáljuk.

63. Itt egy pillanatra Hozzád fordulok, ó, szeretett Jézusom, hogy isteni Felségednek elpanaszoljam, hogy a keresztények többsége, még a legbölcsebbek is, nem ismerik azt a szükségszerű köteléket, amely Közted és legszentebb Anyád közt van. Te, Uram, mindig Máriával vagy, Mária pedig Teveled. Ő nem létezhet Nélküled, különben megszűnne az lenni, ami. Ő a kegyelem által annyira átalakult Tebeléd, hogy Ő nem él, Ő nincs többé: Jézusom, Te magad élsz és uralkodol benne, tökéletesebben, mint az összes angyalban és üdvözültben. Ó, ha az emberek ismernék a dicsőséget és a szeretetet, amelyet ebben a csodálatos teremtményben elnyersz, egészen más véleményen lennének Rólad és Róla. Ő olyan szorosan egyesül Veled, hogy könnyebb lenne elválasztani a fényt a naptól, a meleget a tűztől. Sőt, azt mondom, hogy könnyebb lenne elválasztani Tőled az összes angyalokat és szenteket, mint az isteni Máriát, mert ő hőbben szeret és tökéletesebben dicsőít, mint minden teremtményed együttvéve.

64. Ezek után, szeretett Tanítóm, nem meglepő és sajnálatos-e látni, hogy legszentebb Anyád tekintetében mekkora a tudatlanság és az elvakultság a földön az emberekben? Nem annyira a bálványimádókról és a pogányokról beszélek, akik nem ismerve Téged a legkevésbé sem igyekeznek megismerni Őt. Az eretnekekről és a szakadárokról sem beszélek, akik nem törődnek legszentebb Anyád tiszteletével, mivel elszakadtak Tőled és szent Egyházadtól, hanem a katolikus keresztényekről beszélek, sőt köztük tanítókról is, akik arra hivatottak, hogy másokat az igazságra tanítsanak, miközben nem ismernek Téged, sem legszentebb Anyádat, hacsak nem valamiféle spekulatív, száraz, terméketlen és közömbös módon. Ezek az urak csak ritkán beszélnek a te legszentebb anyádról és arról a tiszteletről, amellyel iránta kell viseltetnünk, mert – mint mondják – attól tartanak, hogy visszaélnek vele, s hogy Téged ne sértsenek meg azzal, hogy Őt túlságosan tisztelik. Ha egy Mária-tisztelőt látnak vagy hallanak e jóságos Anya iránti ájtatosságról gyengéd, erőteljes és meggyőző hangon beszélni mint biztos, nem félrevezető eszközről, veszélytelen rövid útról, tökéletlenség nélküli szeplőtelen útról, s annak csodálatos titkáról, hogy Téged megtaláljunk és tökéletesen szeressünk, akkor tiltakoznak ellene, és ezer hamis érvet hoznak fel, hogy bebizonyítsák, nem kell annyit beszélni a Szent Szűzről, hogy nagy visszaélések vannak ennél az ájtatosságnál, melyek megszüntetésére kellene törekedni, s inkább Rólad beszélni, mintsem az embereket a Szent Szűz iránti ájtatosságra rávenni, akit egyébként is eléggé szeretnek.
Néha ezeket az urakat is hallani a te legszentebb Anyád iránti ájtatosságról beszélni, de nem azért, hogy meghonosítsák s terjesszék, hanem hogy kiküszöböljék a visszaéléséket. Mindeközben ezek az urak híján vannak a jámborságnak és az irántad való gyengéd tiszteletnek, mert így viseltetnek Mária iránt is. A zsolozsmát, a skapulárét, a rózsafüzért az ostoba nőszemélyek és a tudatlanok áhítatgyakorlatainak tartják, amelyek nélkül üdvözülhet az ember. Ha kezük közé kerül egy Mária-tisztelő, aki a rózsafüzért imádkozza vagy más ájtatosságot végez a tiszteletére, csakhamar megváltoztatják a lelkét és a szívét: a rózsafüzér helyett a hét zsoltárt, a Mária-tisztelet helyett Jézus Krisztus tiszteletét ajánlják neki.    
Ó, kedves Jézusom, ezekben az emberekben a te szellemed élne? Kedvedre van-e, hogy így tesznek? Tetszésedre van-e, ha attól való félelmünkben, hogy ez Neked nem tetszik, nem teszünk meg mindent, hogy Szűzanyádnak tetsszünk? A Szűzanyád iránti tisztelet akadálya-e a Te tiszteletednek? Vajon Ő magának tulajdonítja az iránta tanúsított tiszteletet? Talán különvált Tőled? Talán valami idegen, akinek nincs Hozzád semmi köze? Ellenedre van, ha Neki tetszeni akarunk? Elszakadunk-e, eltávolodunk-e a Te szeretetedtől, ha Neki adjuk magunkat és szeretjük Őt?

65. Azonban, kedves Tanítóm, még ha az imént mondottak mind igazak lennének is, a tudósok többsége, gőgjük büntetéséül nem távolítana el több embert legszentebb Szűzanyád tiszteletétől, és nem árasztaná el őket több közömbösséggel iránta. Őrizz engem, Uram, őrizz engem, hogy ne úgy gondolkozzam, és ne úgy tegyek, ahogyan ők! Adj nekem valamicskét abból a hálából, nagyrabecsülésből, tiszteletből és szeretetből, mellyel Te viseltetsz legszentebb Szűzanyád iránt, hogy annál jobban szeresselek és dicsőítselek, minél inkább utánozlak, és minél közelebbről követlek Téged.  

66. Mintha eddig még semmit sem mondtam volna legszentebb Szűzanyád tiszteletére, add meg nekem a kegyelmet, hogy méltóképpen dicsérhessem, minden ellenségével dacolva, akik a tieid is, és hogy a szentekkel odakiálthassam nekik: „Senki se remélje Isten irgalmát, aki szent Anyját megsérti.”    

67. Hogy irgalmadból szent Anyád igazi tiszteletét elnyerjem, hogy az egész földet erre a tiszteletre késztessem, add, hogy hőn szeresselek, és fogadd ezért a lángoló imádságot, melyet Szent Ágostonnal és igaz barátaiddal Hozzád intézek:
Tu es Christus, pater meus sanctus, Deus meus pius, rex meus magnus, pastor meus bonus, magister meus unus, adjutor meus optimus, dilectus meus pulcherrimus, panis meus vivus, sacerdos meus in aeternum, dux meus ad patriam, lux mea vera, dulcedo mea sancta, via mea recta, sapientia mea praeclara, simplicitas mea pura, concordia mea pacifica, custodia mea tota, portio mea bona, salus mea sempiterna…  
Christe Jesu, amabilis Domine, cur amavi, quare concupivi in omni vita mea quidquam praeter te Jesum Deum meum? Ubi eram quando tecum mente non eram? Jam ex hoc nunc, omnia desideria mea, incalescite et effluite in Dominum Jesum; currite, satis hactenus tardastis; properate quo pergitis; qaerite quem quaeritis. Jesu, qui non amat te anathema sit; qui te non amat amaritudinibus repleatur… O dulcis Jesu, te amet, in te delectetur, te admiretur omnis sensus bonus tuae conveniens laudi. Deus cordis mei et pars mea, Christe Jesu, deficiat cor meum spiritu suo, et vivas tu in me, et concalescat in spiritu meo vivus carbo amoris tui, et excrescat in ignem perfectum; ardeat jugiter in ara cordis mei, ferveat in medullis meis, flagret in absconditis animae meae; in die consummationis meae consummatus inveniar apud te. Amen.
«Krisztus, Te vagy az én szent Atyám, kegyes Istenem, nagy királyom, jó pásztorom, egyetlen tanítóm, legjobb segítőm, legszebb kedvesem, élő kenyerem, örök papom, hazámba vezetőm, igaz világosságom, szent gyönyöröm, egyenes utam, világító bölcsességem, tiszta egyszerűségem, édes békém, teljes oltalmam, szép örökségem, örök üdvösségem…
Jézus Krisztus, kedves Uram, Rajtad, Jézuson, én Istenemen kívül miért szerettem, miért akartam mást egész életemben? Hol voltam, amikor nem Rád gondoltam? Ó, vágyaim, legalább mostantól gyulladjatok fel és égjetek az Úr Jézusért! Siessetek, már eleget késtetek! Siessetek célotok felé, valóban azt keressétek, akit kerestek! Ó, Jézus, átkozott legyen, aki Téged nem szeret! Aki Téged nem szeret, teljék meg keserűséggel!… Ó, édes Jézus, Téged szeressen, Benned örvendezzen, Téged csodáljon minden jó és dicséretedre alkalmas érzés! Ó, Jézus Krisztus, szívem Istene és örökségem, haljon meg szívem önmaga számára, és Te élj bennem! Gyulladjon fel szívemben szereteted élő lángja és teljesedjék tökéletes tűzzé! Szívem oltárán örökké lobogjék, gyújtsa fel bensőmet és izzék lelkem legmélyéig, hogy halálom napján tökéletesnek találtassam Általad! Ámen.»
Szent Ágoston csodálatos imádságát latinul akartam megadni, hogy a latinul értők mindennap elmondhassák, hogy általa kérhessék Jézus szeretetét, melyet az isteni Mária által keresünk.

[Jézus Krisztushoz és Máriához rabszolgaként tartozunk]

68. Második igazság. – Jézushoz való viszonyunkból arra következtethetünk, hogy mint az Apostol mondja, mi nem vagyunk a magunkéi, hanem egészen az övéi, mint a tagjai és a rabszolgái, akiket végtelenül drágán, saját vére árán vásárolt meg. A keresztség előtt az ördög rabszolgái voltunk, azonban a keresztség Jézus Krisztus igazi rabszolgáivá tett bennünket, így többé nem szabad másért élnünk, dolgoznunk és meghalnunk, mint egyedül azért, hogy gyümölcsöt teremjünk ennek az Istenembernek, dicsőítsük testünkben és uralkodni engedjük lelkünkben, mert az ő vívmánya, szerzett népe és öröksége vagyunk. Éppen ezért hasonlít bennünket a Szentlélek: 1° az egyház mezején a kegyelem vizének partjára ültetett fákhoz, amelyeknek kellő időben gyümölcsöt kell hozniuk, 2° szőlővesszőkhöz, melyeknek tőkéje Jézus Krisztus, s melyeknek jó szőlőt kell teremniük, 3° nyájhoz, melynek Jézus Krisztus a pásztora, s melynek sokasodnia kell és tejet adnia, 4° jó földhöz, melyet Isten művel, melyben a mag megsokasodik, és harminc-, hatvan-, százszoros termést hoz. Jézus Krisztus megátkozta a terméketlen fügefát, és elítélte a mihaszna szolgát, aki nem értékesítette talentumát. Mindez azt bizonyítja, hogy Jézus Krisztus tőlünk, nyomorultaktól némi gyümölcsöt kíván, azaz a jótetteinket, mert ezek a jótettek csak az övéi: Krisztus Jézusban jótettekre teremtett minket. A Szentléleknek ezek a szavai arra utalnak, hogy minden jócselekedetünk egyetlen kezdete Jézus Krisztus, s Neki kell egyetlen végének-céljának is lennie, és Neki nem csupán fizetett szolgaként, hanem a szeretet rabszolgájaként tartozunk szolgálni. Ezt kifejtem.

69. Itt a földön kétféle módja van annak, hogy máshoz tartozzunk, és más hatalmától függjünk, t. i. az egyszerű szolgaság és a rabszolgaság, ezért szolgákról és rabszolgákról beszélünk.
A keresztények között szokásos szolgaságban az ember kötelezi magát, hogy egy másiknak bizonyos ideig, bizonyos bér vagy jutalmazás fejében szolgál.
A rabszolgaságban az ember teljes mértékben és egész életében függ egy másiktól, szolgálnia kell urát anélkül, hogy bérre vagy más jutalmazásra igényt tarthatna, akárcsak egy állat, melynek élete és halála felett rendelkezhet.   

70. A rabszolgaságnak három fajtája van: természetes, kényszerű és önkéntes rabszolgaság. Az első módon minden teremtmény Isten rabszolgája: Az Úré a föld és ami betölti; az ördögök és a kárhozottak a második, az igazak és a szentek pedig a harmadik módon azok. Az önkéntes rabszolgaság a legtökéletesebb és a legdicsőbb Istenre nézve, aki a szívet nézi, és aki a szív és a szerető akarat Istenének nevezi magát, mert ez által az önkéntes rabszolgaság által választjuk mindenek fölött Istent és az ő szolgálatát, még akkor is, ha a természet nem erre kötelezne minket.   

71. A szolga és a rabszolga között teljes a különbség:
1° A szolga nem adja urának mindazt, ami, amije van, és amit más vagy önmaga által szerezhet. A rabszolga teljesen átadja magát urának, mindenével, amije van, és amit szerezhet, kivétel nélkül.
2° A szolga urának tett szolgálatáért fizetséget kér, míg a rabszolga semmit sem kérhet, végezzen mégoly kitartó, ügyes vagy fáradságos munkát is.
3°A szolga bármikor otthagyhatja urát, vagy legalábbis akkor, amikor letelik a szolgálata, míg a rabszolgának nincs joga otthagynia urát, amikor azt szeretné.
4° Az úr nem rendelkezik szolgája élete és halála felett, azért ha megölné, mint egy igásállatot, igazságtalan emberölést követne el; míg a törvények szerint az úr rendelkezik rabszolgája élete és halála felett, így bárkinek eladhatja vagy megölheti, mint – anélkül, hogy összehasonlítanánk vele –a lovát.
5° Végül, a rabszolga bizonyos ideig áll ura szolgálatában, míg a rabszolga örökké.

72. Semmi sincs, ami az embert nagyobb mértékben tenne egy másik ember tulajdonává, mint a rabszolgaság. Hasonlóképpen, a keresztény életben nincs semmi, ami Jézus Krisztus és az ő szentséges Anyjának teljesebb tulajdonává tenne bennünket, mint az önkéntes rabság, magának Jézus Krisztusnak példájára, aki irántunk való szeretetből szolgai alakot öltött, és a Szent Szűz példájára, aki magát az Úr szolgálóleányának és rabnőjének nevezte. Az apostol büszkén nevezi magát servus Christi-nek, Krisztus szolgájának. A Szentírás a keresztényeket is többször servi Christi-nek, Krisztus szolgáinak nevezi. Maga a servus szó, ahogyan egy híres személyiség helyesen megjegyezte, valaha rabszolgát jelentett, mert még nem voltak szolgák a szó mai értelmében, mivel az urakat csak a rabszolgák vagy a felszabadítottak szolgálták. Ezért a Szent Tridenti Zsinat katekizmusa, hogy minden kétségünket kizárja, hogy Jézus Krisztus rabszolgái vagyunk-e, egyértelműen fogalmaz, amikor mancipia Christi-nek, azaz Krisztus rabszolgáinak nevez meg bennünket. Ezek után:

73. Azt mondom, hogy Jézus Krisztuséi kell, hogy legyünk, és szolgálnunk kell neki nemcsak fizetett szolgálókként, hanem önkéntes rabszolgákként is, akik nagy szeretetükből átadják magukat, és rabszolgaként szentelik magukat az Ő szolgálatának, csupán azért a megtiszteltetésért, hogy hozzá tartozhatnak. A keresztség előtt a sátán rabszolgái voltunk, a keresztség Jézus Krisztus rabjaivá tett bennünket. Következésképpen: a keresztények vagy a sátán vagy Jézus Krisztus rabszolgái.

74. Amit Jézus Krisztusról abszolút értelemben mondok, azt a Szentséges Szűzről relatív értelemben mondom, mivel Jézus Krisztus Őt választotta élete, halála, dicsősége és égi-földi hatalma elválaszthatatlan társául, s kegyelme által felruházta Őt Fenségének mindazon jogaival és kiváltságaival, amelyekkel természeténél fogva rendelkezik. Mindaz, ami Istent természeténél fogva illeti meg, az Máriát a kegyelem által illeti meg – mondják a szentek; így – szavaik szerint – ugyanazok az alárendeltjeik, a szolgáik és a rabszolgáik, mivel egyazon az akaratuk és egyazon a hatalmuk.     

75. A szentek és számos kiemelkedő személyiség nézete szerint tehát a Szentséges Szűz iránti szeretet rabszolgáinak nevezhetjük magunkat, és azokká lehetünk, hogy ily módon Jézus Krisztus tökéletesebb rabszolgáivá lehessük. A Szentséges Szűz az az eszköz, ami által a mi Urunk eljött hozzánk, s Ő az az eszköz, amit használnunk kell, hogy az Úrhoz jussunk. Mert Ő nem olyan, mint más teremtmények, akik, ha csatlakoznánk hozzájuk, inkább eltávolítanának bennünket Istentől, mintsem közelebb vinnének hozzá. Ellenkezőleg, Mária legnagyobb kívánsága, hogy egyesítsen minket Fiával, Jézus Krisztussal, a Fiú legnagyobb kívánsága pedig, hogy szentséges Anyja által hozzá jöjjünk. Sőt, ily módon megtiszteljük Őt, és a kedvére teszünk, amint a tökéletesebb alattvalóvá és rabszolgává lenni akaró is megtisztelné és kedvére tenne egy királynak, ha a királyné rabszolgájává válna. Ezért mondják a szentatyák és őket követve Szent Bonaventura, hogy a Szent Szűz az az út, amelyen a mi Urunkhoz jutunk: „A Máriához való közeledés a Krisztushoz vezető út”.  

76. Ezenkívül, a Szentséges Szűz ég és föld Királynője és Uralkodónője, amint azt már említettem: „Íme, Isten hatalmának minden alárendeltetett, így a Szűz is; a Szűz hatalmának minden alárendeltetett, így maga Isten is” – mondja Szent Anzelm, Szent Bernát, Szent Bernardin és Szent Bonaventura. Így nem annyi alárendeltje és rabszolgája van, ahány teremtmény csak van? Nem megalapozott-e, hogy ha oly sok kényszerű rabszolgája van, akkor Olyanok is vannak, akik szeretetből azok, akik rabszolgájaként szívesen választják Őt legfelsőbb Uralkodónőjüknek? Talán az embereknek és a démonoknak lehetnek önkéntes rabszolgái, Máriának pedig nem? Minden király megtisztelőnek tartja, ha társának, a királynőnek rabszolgái vannak, akik élete és halála felett maga rendelkezik, mert a királyok megtiszteltetése és hatalma egyben a királynők megtiszteltetése és hatalma is. Gondolhatjuk-e akkor, hogy a mi Urunk rossznak találja, hogy szentséges Anyjának – akit Ő, mint a valaha is létező legjobb Fiú minden hatalma részesévé tett – szintén legyenek rabszolgái? Talán Jézus kevésbé tisztelné és szeretné Anyját, mint Achasvéros Esztert vagy Salamon Batsebát? Ki merné ezt állítani vagy akár gondolni is?

77. De merre is vezet a tollam? Miért időzöm ezen a helyen, hogy bebizonyítsak egy ilyen egyértelmű dolgot? Ha valaki nem akarja magát a Szentséges Szűz rabszolgájának nevezni, hát ne tegye! Csak legyen Jézus Krisztus rabszolgája, és annak is hívja magát! Így lesz a Szent Szűz rabszolgája is, mert Jézus Mária gyümölcse és dicsősége. Éppen ezt műveljük tökéletesen abban az ájtatosságban, amelyről a későbbiekben fogok szólni.

[«Meg kell szabadulnunk a bennünk lévő rossztól.»]

78. Harmadik igazság – Legjobb cselekedeteinket gyakran bemocskolja és elrontja lelkünk gonosz mélye. Ha valaki tiszta, világos vizet önt egy bűzlő edénybe, vagy bort olyan hordóba, amelyet egy előzőleg benne lévő másik bor rontott el, akkor a világos víz és az egészséges bor elromlik, ugyanis könnyen magukba szívják a kellemetlen szagot. Hasonlóképpen, amikor Isten kegyelmeit és az ég harmatát vagy szeretete jó borát az eredendő bűn és a mindenkori bűneink által megrontott lelkünk edényébe teszi, akkor az ajándékait rendszerint elrontja és bemocskolja a rossz élesztő és az a rossz üledék, amit a bűn hagyott bennünk. Akkor ezt a bűzt árasztják cselekedeteink, még a legmagasztosabb erényekből fakadók is. Hogy tehát elérjük azt a tökéletességet, amely csak Jézus Krisztussal egyesülve érhetünk el, nagyon fontos, hogy kiüresedjünk a bennünk lévő rossztól: máskülönben a mi Urunk, aki végtelenül tiszta és végtelenül gyűlöli a lélek minden, még a legparányibb foltját is, eldob minket magától, és nem egyesül velünk.      

79. Önmagunk kiüresítéséhez először is a Szentlélek világossága által alaposan meg kell ismernünk gonosz lényünket, az üdvösséghez szükséges jóra való képtelenségünket, minden dologban való gyengeségünket, mindenkori állhatatlanságunkat, méltatlanságunkat bármily kegyelemre és teljes romlottságunkat. Ősatyánk bűne szinte teljesen elrontott, megsavanyított, felfújt és megrontott mindannyiunkat, ahogyan az élesztő is megsavanyítja, felfújja és megkeleszti a tésztát, amelybe beleteszik. Mostani bűneink, akár halálosak, akár bocsánatosak, bármennyire is megbocsáttattak, csak növelték bujaságunkat, gyengeségünket, állhatatlanságukat és romlottságunkat, és rossz következményeket hagytak lelkünkben.
Testünk annyira romlott, hogy a Szentlélek bűnös, vétekben fogant, bűnben táplált, mindenre képes testnek nevezi, mely ezer és ezer betegségnek van kitéve, napról napra romlottabb, és nem nemz mást, mint rühösséget, férgeket és rothadást.
Testünkkel egyesült lelkünk annyira testi lett, hogy testnek nevezik: Minden lény a rossz útjára tért. Örökségünk nem más, mint szellemünk gőgje és elvakultsága, szívünk ridegsége, lelkünk gyengesége és állhatatlansága, testünk bujasága, lázadó szenvedélyei és betegségei. Természetünknél fogva gőgösebbek vagyunk a pávánál, földhözragadtabbak a varangynál, csúfabbak a baknál, irigyebbek a kígyónál, falánkabbak a disznónál, mérgesebbek a tigrisnél, lustábbak a teknősnél, gyengébbek a nádszálnál és állhatatlanabbak a szélkakasnál. Lényünk mélyén csak a semmi és a bűn van, így nem érdemlünk mást, mint Isten haragját és az örök poklot.

80. Ezek után meg kell-e lepődnünk azon, amit a mi Urunk mond, hogy annak, aki követni akarja, meg kell tagadnia, és gyűlölnie kell önmagát. Aki szereti életét, az elveszíti, de aki gyűlöli életét, az megmenti. Ez a végtelen Bölcsesség, aki nem ok nélkül adja parancsolatait, csak azért parancsolja, hogy gyűlöljük önmagunkat, mert igencsak gyűlöletre méltók vagyunk. Semmi sem oly szeretetre méltó, mint Isten, és semmi sem oly gyűlöletre méltó, mint mi magunk.

81. Másodszor, önmagunk kiüresítéséhez minden nap meg kell halnunk magunk számára, azaz meg kell tagadnunk lelkünk szellemi és testünk érzéki erőit. Úgy kell látnunk, mintha nem látnánk. Úgy kell hallanunk, mintha nem hallanánk, és úgy kell használnunk e világ dolgait, mintha nem élnénk velük. Szent Pál ezt napi meghalásnak nevezi: Mindennap készen vagyok meghalni. Ha a búzaszem nem hull a földbe, és nem hal el, egymaga marad, és nem hoz jó termést. Ha nem halunk meg önmagunk számára, és ha legszentebb ájtatosságaink nem vezetnek ehhez a szükséges és termékeny halálhoz, nem hozunk jó termést, ájtatosságaink haszontalanokká válnának, minden igaz cselekedetünket beszennyezné önimádatunk és tulajdon akaratunk. Ebben az esetben Isten legnagyobb áldozatainktól és a tőlünk telhető legjobb cselekedeteinktől is undorodna, s halálunk napján erények és érdemek tekintetében üres kézzel állnánk, a tiszta szeretetnek szikrája sem lenne bennünk, mert ez csak az önmaguk számára meghalt lelkeknek adatik meg, kiknek élete Krisztussal el van rejtve Istenben.

82. Harmadszor, a Mária-ájtatosságok közül azt kell választanunk, amely erre az önmagunk számára való meghalásra leginkább késztet bennünket, mert az a legjobb és a legmegszentelőbb. Ne gondoljuk azt, hogy minden arany, ami fénylik, sem azt, hogy minden méz, ami édes, sem pedig azt, hogy amit könnyű megtenni, vagy amit a többség tesz, az a legmegszentelőbb. Ahogy vannak természetes titkok, melyek segítségével rövid idő alatt, kevés költséggel és könnyedén véghezvihetünk bizonyos természetes műveleteket, úgy a kegyelem rendjében is vannak titkok, melyek segítségével rövid idő alatt, kellemesen és könnyedén természetfeletti tetteket hajthatunk végre: kiüresíthetjük önmagunkat, megtelhetünk Istennel, és tökéletessé lehetünk.
Az a gyakorlat, amelyet fel akarok tárni, egyike a kegyelem azon titkainak, mely a keresztények többsége előtt ismeretlen, csak kevés istenfélő számára ismert, és még kevesebb azok száma, akik gyakorolják és kedvelik. A gyakorlat ismertetése előtt azonban íme a negyedik igazság, ami a harmadikból következik.

[«Szükségünk van közbenjáróra magánál a Közbenjárónál is.»]

83. Negyedik igazság. – Tökéletesebb Istenhez nem egyedül, közvetítő nélkül közelednünk, mert ez alázatosabb. Mivel lényünk, mint arra rámutattam, igen romlott, nem támaszkodhatunk saját erőfeszítéseinkre, ügyeskedéseinkre és alkalmasságunkra, hogy eljussunk Istenhez és kedvére legyünk. Minden jócselekedetünk szennyes és értéktelen lesz Isten előtt, s nem késztetik arra, hogy egyesüljön velünk és meghallgasson bennünket. Mert Isten nem ok nélkül adott nekünk közbenjárókat Felségénél. Látta méltatlanságunkat és alkalmatlanságunkat, és megkönyörült rajtunk. Hogy irgalmasságához juthassunk hatalmas közvetítőkkel látott el bennünket Felségéhez. Ezért, mellőzni ezeket a közbenjárókat, és közvetlenül isteni szentségéhez közelednünk minden ajánlás nélkül, azt jelentené, hogy nincs bennünk alázat, nincs bennünk tisztelet az oly felséges, oly szent Isten iránt. Azt jelentené, hogy kevesebbre becsüljük a királyok Királyát egy földi királynál vagy fejedelemnél, akihez szószóló barát nélkül nem közelednénk.         

84. Urunk a mi szószólónk és közbenjárónk megváltásunkért az Atyaistennél. Általa kell az egész diadalmas és küzdő Egyházzal imádkoznunk. Általa juthatunk isteni Felségéhez, és sohasem jelenhetünk meg előtte másként, mint Jézus érdemeire támaszkodva és azokat magunkra öltve, ahogyan a kis Jákob kecskegidák bőrével befedve jelent meg atyja előtt, hogy áldását fogadja.

85. Valóban nincs szükségünk közbenjáróra magánál a Közbenjárónál is? Elég nagy-e a tisztaságunk ahhoz, hogy közvetlenül, a magunk erejéből egyesüljünk Vele? Nem Isten-e Ő, Atyjával mindenben egyenlő, következésképpen a szentek Szentje, aki éppoly tiszteletreméltó, mint Atyja? Ha végtelen szeretetében kezesünk és közbenjárónk lett Atyjánál, Istennél, hogy megengesztelje és megfizesse Neki tartozásunkat, kevesebb tiszteletet és félelmet kell-e ezért felsége és szentsége iránt tanúsítanunk?  
Mondjuk ezért Szent Bernáttal bátran, hogy magánál a Közbenjárónál is közbenjáróra van szükségünk, és hogy az isteni Mária a legalkalmasabb ennek a könyörületes tisztségnek a betöltésére. Ahogy Jézus Krisztus általa jött hozzánk, úgy nekünk is általa kell Hozzá mennünk. Ha félünk közvetlenül Jézus Krisztus Istenhez járulni, akár végtelen nagysága miatt, akár hitványságunk vagy bűneink miatt, kérjük bátran Szűzanyánk, Mária segítségét és közbenjárását. Ő jó, Ő gyengéd, nincs benne semmi szigorú, sem elutasító, se túlságosan fenséges, se túlságosan csillogó. Őt nézve csak a saját természetünket látjuk. Nem nap Ő, aki erős sugaraival elvakít bennünket, gyengéket, inkább szép és szelíd, mint a hold, mely a naptól kapja fényét, és enyhíti azt, hogy gyenge képességeinkhez igazítsa. Oly szeretetteljes, hogy senkit sem utasít el, aki a közbenjárását kéri, legyen az mégoly bűnös is, mert – mint a szentek mondják – amióta világ a világ, soha nem lehetett azt hallani, hogy valaki kitartóan, bizalommal fordult a Szent Szűzhöz, és Ő elutasította volna. Oly hatalmas, hogy kérései soha nem találtak elutasításra. Elég, ha megjelenik Fia előtt, és könyörög hozzá: a Fiú nyomban teljesíti kérését, azonnal fogadja. Az anyai kebel, az anyai öl és az anyai kérés kiváltotta szeretet mindig győz felette.    

86. Mindezt Szent Bernáttól és Szent Bonaventurától vettem. Szerintük három lépcsőfokot kell megtennünk, hogy Istenhez jussunk. Az első, hozzánk legközelebb álló és képességeinknek leginkább megfelelő: Mária. A második Jézus Krisztus, a harmadik pedig az Atyaisten. Hogy Jézushoz jussunk, Máriához kell mennünk, mert Ő a mi szószóló közbenjárónk. Hogy az örök Atyához jussunk, Jézushoz kell mennünk, mert ő a mi megváltó közbenjárónk. Ehhez a rendhez tökéletesen tartjuk magunkat annak az ájtatosságnak a gyakorlásával, amelyről a későbbiekben fogok szólni.

[«Nagyon nehéz megőriznünk az Istentől kapott kegyelmeket és kincseket.»]

87. Ötödik igazság. – Gyengék és törékenyek lévén nagyon nehéz megőriznünk az Istentől kapott kegyelmeket és kincseket:
1° mert ez az égnél és földnél értékesebb kincsünk cserépedényben van, romlandó testben, gyenge és állhatatlan lélekben, melyet egy semmiség is feldúl és megsemmisít.

88. 2° Mert a démonok, ezek az ügyes tolvajok váratlanul akarnak meglepni bennünket, hogy meglopjanak, kiraboljanak minket. Éjjel-nappal lesik a kedvező pillanatot, szüntelenül itt kószálnak, hogy elnyeljenek bennünket, és egy bűn által egy pillanat alatt elrabolják mindazt a kegyelmet és érdemet, amit több év során tudtunk szerezni. Gonoszságuk, tapasztaltságuk, fortélyaik és számuk töltsön el bennünket rettentő félelemmel egy ilyen csapástól, tudván azt, hogy olyanokat, akik több kegyelemben részesültek, erényekben gazdagabbak voltak, mély tapasztalatokkal rendelkeztek és a szentség magasabb fokán álltak, megleptek és sajnálatos módon megloptak, kifosztottak. Ó, hány libanoni cédrust, az ég mennyi csillagát láttuk amint aláhullik és fényét veszti egy pillanat alatt! Honnan ez a furcsa változás? Nem a kegyelem hiányából, mert annak senki sincs híján, hanem az alázatosság hiányából. Erősebbnek és rátermettebbnek hitték magukat, mint amilyenek voltak. Úgy gondolták, képesek megőrizni kincsüket, önmagukban bíztak, és önmagukra támaszkodtak. Házukat elég biztonságosnak, ládáikat elég erősnek tartották a kegyelem becses kincsének őrzésére. E miatt az észrevehetetlen önmagukra való támaszkodás miatt (jóllehet úgy tűnt nekik, hogy kizárólag Isten kegyelmére támaszkodnak) engedte meg a végtelenül igazságos Úr, hogy kiraboltassanak, miközben magukra hagyta őket. Ó, jaj! Ha ismerték volna a csodálatos ájtatosságot, amelyet a folytatásban ismertetek, kincsüket egy hatalmas és hűséges Szűzre bízták volna, aki saját tulajdonaként őrizte volna, sőt az őrzést igaz kötelességének tartotta volna.      

89. 3° A világ furcsa romlottsága miatt nehéz kitartani az igazságban. A mai világ oly romlott, hogy ha nem is a sara, de a pora szinte szükségszerűen beszennyezi a vallásos szíveket. Ezért egy csoda, ha valaki állhatatos marad ebben a rohanó árban anélkül, hogy az el ne sodorná; e háborgó tengerben anélkül, hogy alámerülne, vagy kalózok és rablók ki ne fosztanák; ebben a pestises levegőben anélkül, hogy meg ne fertőződne. Az egyetlen hűséges Szűz, akiben a kígyónak része nem volt, Ő az, aki ilyen csodát tesz mindazokkal, akik őt szépen szeretik-szolgálják.